Minden kedves olvasónak eredményekben gazdag boldog új évet kívánok így utólag is.
Régóta kapok privát üzeneteket, amelyeket eddig trehány módon nem válaszoltam meg, de ezen ebben az évben változtatni fogok, mégpedig úgy, hogy a blogban szerepeltetem őket s a válaszokat is.
Továbbra is várom az észrevételeket, amelyeket most már gyakrabban fogok megválaszolni.

I. Interfészek építésével foglalkozom e-commerce rendszerek és ERP szoftverek között. Az e-commerce rendszerek közül az open-source-okat vettem célba, az ERP-k közül pedig elsősorban a magyar fejlesztéseket, amik a magyar jogszabályoknak megfelelnek.
A kérdésem pedig az volna, hogy
1. szerinted érdemes lehet-e felvenni a repertoárba a magento-t?
2. mekkora felhasználóbázissal rendelkezik itthon?
3. illetve milyen ütemben nő?

1. Szerintem mindenképpen érdemes, de nem csak a magyar piacot céloznám meg, hanem Németországot, Angliát és az Amerikai Egyesült Államokat.
2. Mivel nem ismerek minden Magento webáruházat idehaza ezért csak egy erős becslést tudok erre mondani. Szerintem valahol 100 környékére tehető azoknak az áruházaknak a száma amelyet vagy magyarok készítettek vagy üzemeltetnek.
3. A fejlődés dinamikus, amíg pár éve vadászni kellett a fejlesztőket és sitebuildereket, most már többen vannak a piacon itthon is meg külföldön is. VISZONT nagyon fontos, hogy kezd a minőség a mennyiség rovására menni, nagyon meg kell fontolni kire is bízzuk a fejlesztést.

--------------------------------

II. Egy webshopban, amelyben Audio cd-ket árulunk szeretnénk fejleszteni. Olyan átalakítást szeretnénk alkalmazni, amely lehetővé teszi, hogy egy például zenei cd számai külön külön is letölthetőek legyenek. A vásárlók ki tudják választani a letöltendő számokat és fizetés után le tudják azokat tölteni...

Minden ilyen kérdéssel kapcsolatban azt tudom javasolni, hogy vagy egy szabadúszó Magento fejlesztőhöz kell fordulni vagy Magento fejlesztéssel foglalkozó céghez. Ez egy olyan megoldandó dolog, amibe nem fog nagy valószínűséggel senki energiát fektetni ingyen.

--------------------------------

III. "Egy egyszerű kinézetű magento webshop érdekelne.", "Szeretnék webáruházat", "Már régóta tervezem, hogy webáruházat indítok le is töltöttem egy ingyenes template-t"

Az ilyen megkeresésekre - sajnos vagy hála az égnek - azért nem szoktam érdemben reagálni, mert
1. Jellemzően olyan alacsony költségvetésre lehet számítani amiért a jelenlegi munkáim mellett nem tudok időt áldozni
2. Még a megrendelő sem tudja, hogy mit akar, többszöri személyes és/vagy telefonos konzultáció szükséges ahhoz, hogy egyáltalán valamilyen terv megszülethessen
3. Nem dolgozom letölthető összehányt, nem kidolgozott design és/vagy template rendszerrel (túl sok negatív tapasztalat miatt)
4. Az 1-2 soros megkeresések a legtöbb esetben (nagyon kevés kivételtől eltekintve) érdeklődések maradnak. Nincs se kedvem se energiám ilyenekbe időt fektetni

Mindezeket nem nagyképűségből írtam össze, az idő számomra fontos, szeretem hasznosan eltölteni (nem felesleges körökre)

--------------------------------

IV. Szeretnék webáruházat. Mennyibe kerül?

30ezertől 300millió forintig. Ismét információhiány, ismét megfoghatatlan kérdés.

--------------------------------

V. Egy olyanban szeretném a segítségedet kérni, hogy egy több felhasználós webáruházat szeretnék. Ez azt takarná,hogy én lennék egy főadmin. Lennének adminok akik ugymond saját webáruházzal rendelkeznének a rendszeren belül ahova a termékeiket fel tudják tölteni, A megrendeléseket én mint főadmin látnám, de a felhasználók a másikét nem. Úgy hallottam, hogy ilyesmit lehet a magentóval csinálni. Jól hallottam?

A Magento ingyenes verziója ilyen jogosultság kezelést alapból nem támogat. Erre találták ki az enterprise verziót. Nagy valószínűséggel egyedi fejlesztéssel megoldható, hogy az ingyenes verzióban is lehessen jogosultságokat kezelni ilyen szinten, de
erről egy fejlesztő céget vagy szabadúszó fejlesztőt kellene megkérdezni részletes elképzeléssel.

--------------------------------

VI. Szeretnék két új termék jellemzőt adni a termékeimhez. Mikorra és mennyibe kerülne?

Szerintem azt kell megkérdezni ez ügyben aki az eddigi webáruházat összehozta vagy forumon kérdezni illetve a google is sokat tud segíteni ez ügyben igaz jellemzően angol nyelven.

--------------------------------

VII. Nagyon kicsi egyszemélyes vállalkozásom van. A meglévő webáruházat szeretném lecserélni magentora, de nincs rá sok pénzem. Fontos, hogy ne csak webáruház legyen hanem lehessen blogolni, híreket feltölteni, stb... stb...

Ebben az esetben az igények és a rendelkezésre álló pénzmennyiség üres halmazt alkotott. Még egyszer nyomatékosítom NEM LENÉZEM a kis cégeket, de ha nincs rá pénz, akkor ne álmodozzunk palotákról vagy menő sportkocsikról, ahogy mindent tudó Magento webáruházról sem.

--------------------------------

áruház, shop, bolt, üzlet Magento alapokon, webáruház, webshop, webbolt, kereskedelem, magento magyarul

Webáruház készítés Magento alapokon.

Magyar és külföldi Magento alapú webáruházakkal foglalkozom már egy ideje. Itt fogom megosztani tapasztalataimat, véleményemet a webshop készítéssel kapcsolatban és mindennel ami ezzel a témával kicsit is összefüggésbe hozható! Ha webáruházat szeretne indítani vagy a meglévőt átalakítani, akkor keressen meg bizalommal a friss e-mail címemen!

További ajánlataim

Régebbi Magento webáruház verziók megjelenési dátumai

2015.05.01. - Magento 1.9.1.1
2014.05.13. - Magento 1.9.0.0
2013.09.25. - Magento 1.8.0.0
2012.07.05. - Magento 1.7.0.2
2012.01.11. - Magento 1.6.2.0
2011.04.26. - Magento 1.5.1.0
2010.12.08. - Magento 1.4.2.0
2010.04.23. - Magento 1.3.3.0
2008.12.29. - Magento 1.2.0.0
2008.09.02. - Magento 1.0.19870.6